Június 7-én 100. előadásához érkezik Vecsei H. Miklós József Attila-estje, a Mondjad, Atikám!. A jubileum előtt, május 27-én pedig közönségtalálkozót is szerveznek a darab után.

A Mondjad, Atikám! bemutatójára 2017. október 7-én került sor, a Házi Színpadon, majd a nagy sikerre való tekintettel a produkció két hónappal később átköltözött a Pesti Színházba, így december 15. óta ott látható az előadás. A bő két órás monodráma végigveszi József Attila életét, gyermekkorától kezdve egészen haláláig. A történetnek a vonat megjelenése, amely, mint a gyermekkor egyik kedvenc játéka, és mint a halál későbbi okozója ad tökéletes keretet. Az előadás alatt megelevenedik előttünk a költő anyjához, apjához és testvéreihez való viszonya, az egyetemi évek, és a fájdalmasan rövid élete ellenére igen gazdag szerelmi élete és ahhoz kapcsolódó vívódások. Így tárul fel előttünk egy labilis idegállapotú, ugyanakkor nagyon mély érzésű költő képe, aki másra sem vágyott, csak szeretni és szeretve lenni.

Az előadás alkotója (összeállítója és rendezője) maga Vecsei H. Miklós, a látványt Vecsei Kinga Réta tervezte. 

Kiemelt kép: Jelenetkép a Mondjad, Atikámból! című előadásból (Fotó: Szkárossy Zsuzsa)