Színházba járni nem csak az előadások miatt érdemes! “Az ókori görög demokráciában az agora volt az a hely, ahol a városlakók összegyűltek, megbeszélték fontos ügyeiket. Ilyen hellyé kell válnia a színháznak” – írta még 2002-ben Jordán Tamás. Az elmúlt 16 évben rengeteget változott a hazai színházi kultúra, és évadról évadra egyre több jegyet váltanak a nézők. Ez nem csak a színes repertoár, hanem a színházak közösségépítő törekvéseinek is az érdeme. Decemberben számtalan olyan érdekes program vár a színházbarátokra, melyek során közelebb kerülhetnek a teátrumokhoz, a színészeikhez. Ezekből válogattunk.

Fotó: Örkény Színház

ÖRKÉNY KÖZBEJÁRÁS

Decemberben két alkalommal is megszervezi a Közbejárást az Örkény. A színház- és várostörténeti séta során a résztvevők beleshetnek a színfalak mögé, bepillanthatnak a színházi “üzem” működésébe. A kulisszajárásokon harmincfős csoportokat tudnak fogadni, jegyet a sétára pedig a teátrum jegypénztárában, személyesen válthatnak az érdeklődők. A Közbejárás vezetői Görbe Márk művészettörténész és Neubold Juli, az ÖrkényKöz műhelyvezetője.

ÖRKÉNY SZÍNHÁZ

1075 Budapest Madách tér 6.
December 1-jén és 16-án 15-től 16.30-ig

További információk…

A Kaláka együttes (fotó: Nemzeti Színház)

ADVENTI KÖLYÖKNAPOK A NEMZETIBEN

Három vasárnap is különleges programokkal várja a kisgyermekes családokat a Nemzeti Színház. Az adventi vasárnapokon 10 órakor nyit a teátrum, ahol 13 óráig kézműves foglalkozásokon ünnepi díszeket készíthetnek a kicsik és nagyok. Emellett egyéb meglepetésekkel, programokkal is készül a Nemzeti. December 2-án koncertet ad a fennállásának 50. jubileumát ünneplő Kaláka, és a Magyar Népmese Színház interaktív bábos betlehemes előadását is láthatják az érdeklődők. December 9-én az Aranyszamár Bábszínház produkciójára és a Kolompos Együttes ünnepváró koncertjére ülhetnek be a gyerekek. December 16-án fellép a Kákics Együttes, valamint a Békéscsabai Napsugár Bábszínház is karácsonyi műsorával. A kölyöknapokon a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A kolyoknap@nemzetiszinhaz.hu e-mailcímen lehet jelentkezni a programokra.

NEMZETI SZÍNHÁZ

1095, Budapest, Bajor Gizi park 1.
December 2-án, 9-én és 16-án vasárnap 10-tól 13 óráig

További információk…

Az egyik korábbi Jazz Brunch

MASTERCARD JAZZ BRUNCH

Minden hónap első vasárnapján, 11 és 14 óra között élőzenével várják a Katona József Színház kávézójában azokat, akik egy finom, ráérős reggelivel szeretnék kezdeni a hét utolsó napját. A K:antin kínálatában az ételek kizárólag vegyszer- és adalékmentes hozzávalókból készülnek, valamint számos glutén-, cukor- és laktózmentes termék is vár a betérőkre. A MasterCard Jazz Brunch december 2-i alkalmán a fellépő Fekete-Kovács Kornél és Cseke Gábor duója lesz. Asztalfoglalásra a kantin@katonaszinhaz.hu e-mailcímen van lehetőség. 

KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ – K:ANTIN

1052 Budapest, Petőfi Sándor utca 6.
December 2-án, vasárnap 11 órakor

További információk…

Egy korábbi Nagyító foglalkozás (fotó: Budapest Bábszínház)

NAGYÍTÓ – KÍSÉRŐPROGRAM FELNŐTTEKNEK

Decemberben is megtartja Nagyító elnevezésű kísérőprogramját a Budapest Bábszínház. Az egy-egy előadáshoz kapcsolódó, felnőtteknek szóló foglalkozáson a résztvevők átbeszélhetik a darabban felmerült kérdéseket, közösen gondolkodhatnak a problémákon, valamint együtt is játszhatnak a szervezőkkel. A decemberi Nagyítóra A képzelt beteg után, az előadás helyszínén kerül sor.

BUDAPEST BÁBSZÍNHÁZ – ORSZÁG LILI STÚDIÓ

1062 Budapest, Andrássy út 69.
December 5-én, szerda, 19 óra

További információk…

MIKULÁSVÁSÁR ÉS MESE A HATSZÍNBEN

December 8-án, szombaton 10 órától bábelőadással és kézműves foglalkozással várja a gyermekeket a Hatszín Teátrum. A Manócska Társulat Mikulásváró bábelőadása után a gyerekek elkészíthetik a mesében látott krampuszka figurát, amit haza is vihetnek. A puha párnabábot a legkisebbek is el tudják készíteni, ugyanis az előre megvarrt bábokat csak ki kell tömni és életre kelteni. Az előadás hossza körülbelül 40-50 perc szünet nélkül, és ennyi idő lesz maga a foglalkozás is.

HATSZÍN TEÁTRUM

1066 Budapest, Jókai utca 6.
December 8-án, szombat 10 órakor

További információk…

Hamvai Kornél (fotó: Kállai-Tóth Anett)

IRKA – VESZTEGZÁR A GRAND HOTELBEN

A havi két alkalommal megrendezésre kerülő Irodalmi Kávéház egyik decemberi alkalmán a téma a József Attila Színház legújabb bemutatója, a Vesztegzár a Grand Hotelben lesz. Az IRKA háziasszonya, Spilák Klára a zenés darab egyik szerzőjével, Hamvai Kornél író-műfordítóval, valamint a Decker tanárt alakító Gazdag Tiborral beszélget majd többek között Rejtő Jenőről és az előadás előkészületeiről. Az IRKA olyan változatos programokat szeretne kínálni, amelyek nem csak a művészekhez, alkotókhoz hozza közelebb a nézőt, hanem a kultúra különböző ágazatai között is igyekszik hidat képezni.

JÓZSEF ATTILA SZÍNHÁZ – TÁRSALGÓ

1134 Budapest, Váci út 63.
December 10-én, hétfő 18 órakor

További információk…

A Várkonyi Terem (fotó: Ódry Színpad)

LABOR – KÍSÉRLETEZZÜNK EGYÜTT!

December közepén jelentkezik újra a havi rendszerességgel megrendezett Labor program az Ódry Színpadon. A Színművészeti Egyetem másodéves drámainstruktor hallgatóinak munkájába nyerhetnek betekintést a résztvevők, mi több, ők maguk is részeseivé válhatnak a projektnek. A különböző foglalkozások az aktuális repertoáron lévő előadásokhoz kapcsolódva jönnek létre. A Labor egyszerre egyetemi feladat és szabadidős projekt, terep a kísérletezésre, fejlesztésre, tudáscserére. A foglalkozások hossza 90 perc, ajánlott kényelmes ruhában érkezni.

ÓDRY SZÍNPAD – VÁRKONYI TEREM

1088 Budapest, Vas utca 2/c.
December 14-én, péntek 19.30-kor

További információk…

Ujlaki Dénes (fotó: MTVA)

KÖNYVBEMUTATÓ ÉS FELOLVASÓSZÍNHÁZ

Az év utolsó hónapjában újra megrendezik a Kolibri Matinét a Katona József Színházban. Az ingyenes program része ezúttal is egy felolvasószínházi előadás, melyben most Kiss Eszter és Ujlaki Dénes olvas majd különböző meséket, könyvrészleteket. Az eseményen dedikálja könyvét Al Ghaoui Hesna és Fa Nándor is.

KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ – ELŐCSARNOK

1052 Budapest, Petőfi Sándor utca 6.
December 15-én, szombat 11 órakor

További információk…

Közjáték a Színházak Éjszakáján (fotó: Örkény Színház)

ÖRKÉNY KÖZJÁTÉK

A két ünnep között, december végén is lesz Örkény Közjáték. A felnőtteknek szóló programon drámajáték és improvizációs gyakorlatok várnak a résztvevőkre mintegy két órában, adott témában. A december végi Közjáték a Hangjaink nevet kapta, és azt vizsgálják majd játékosan, hogy mit jelent a színpadi zene a színészeknek. Milyen effektek vannak a hangtárban? Hogyan hangoljuk át saját magunkat háttérzenékkel, zörejekkel, zajokkal és csenddel? Hogyan mesélnénk el egy történetet szavak nélkül? Milyen a belső zenénk? A Közjáték közösségi élmény, kommunikációs tréning. A program játékmesterei, Fodor Fanni és Török Tímea mellett részt vesznek benne az Örkény színészei is. Az alkalomra 25 főt tudnak fogadni, jegyet személyesen a jegypénztárban lehet vásárolni.

ÖRKÉNY SZÍNHÁZ

1075 Budapest Madách tér 6.
December 29-én 16-tól 18 óráig

További információk…

Fotó: Lakatos Péter

KAZOVSZKIJ 10

November 22-én Alföldi Róbert nyitottan meg az Átrium legújabb kiállítását. El Kazovszkij orosz származású Kossuth-díjas magyar festőművész, grafikus, díszlet- és jelmeztervező halálának tizedik évfordulója alkalmából rendeztek kiállítást az Átrium Galériában. A tárlat a színház nyitvatartási idejében ingyenesen látogatható egészen január közepéig.

ÁTRIUM – GALÉRIA

1024 Budapest, Margit körút 55.
November 22. és január 20. között

További információk…